„Igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.”

Weöres Sándor

Sziasztok!

Kolozsváriné Szekeres Adriennek hívnak. Az élet úgy döntött, hogy egygyermekes anyuka lehetek, de nem vagyok elégedetlen, hiszen én is, mint a legtöbb anyuka úgy érzem, a világ legjobb gyermekét kaptam ajándékul. Pályaválasztásom iránya már a gimnáziumi évek vége felé eldőlt bennem. Tudtam, hogy gyermekkel szeretnék foglalkozni, a kíváncsiságuk, a világra való őszinte rácsodálkozásuk vonzott leginkább.

Kívánságom teljesült. Szakvizsgázott tanítóként és gyógypedagógusként évekig tanítottam gyerekeket, valamint tantárgyi korrepetálást és gyógypedagógiai rehabilitációs foglalkozást is végeztem. Ezzel párhuzamosan óraadóként, majd főállásban a TM Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézményében diagnosztikai munkakörben dolgoztam 2021-ig, ahol többnyire sajátos nevelési igényű gyerekek/tanulók képességeit mértem fel és ez alapján javasoltuk teammunka eredményeképpen a fejlesztés irányvonalát. Ez idő alatt számos szakirányú továbbképzésen is részt vettem. Mindeközben egyre inkább egy tanulást segítő kuckó gondolata fogalmazódott meg bennem.

A Mosolyfogó Fejlesztő Kuckó megalapítójaként, egyénre szabott segítséget szeretnék nyújtani a hozzám forduló gyermekek számára. Meggyőződéssel állítom, hogy támogató környezet segítségével a gyermek a legjobbat hozza ki magából. Szemléletmódom család- és gyermekközpontú, hiszek a közösen megfogalmazott célok megvalósulásában, a pozitív hozzáállású személyiségformálás eredményességében. Szülőként és pedagógusként is a legfontosabb feladatomnak tartom támogatni és töretlenül hinni a gyermekekben.